Dalnokok ligája logo

Rudi 2004-ben részt vett a TV2 Dalnokok ligája című műsorában.

A műsor egy „zenés vetélkedő, ahol már elismert együttesek mérik össze tudásukat különböző, meghatározott műfajokban, ismert dallamokra írt új szövegekkel. Az eredeti dallamot és az új műfajt (mely gyakran különbözik a mérkőző együttesek megszokott stílusától) a szervezők határozzák meg. Mivel az egymástól távol álló műfajok nem összehasonlíthatók, a verseny alapszabálya, hogy senki nem játszhat a saját műfajában. 10 produkció 9 fordulón keresztül játszik körmérkőzéses bajnokságot. Egy adás egy forduló, vagyis 5 páros összecsapása. A párokba sorsolt szemben álló felek azonos kritériumok alapján oldanak meg zenei feladatokat, amelyek páronként különbözőek. A produkciókat egy 10 tagú zsűri elemzi, értékeli, és az ő szavazataik alapján alakul ki a mérkőzések végeredménye. A műsor alapját és témáját a zenei produkciók alapozzák meg, de humorát, spontaneitását a zsűri élcelődő, vicces, párbeszédszerű, improvizatív értékelése adja.”

 

I. FORDULÓ

Előadott dal: Hosszú fekete haj
Ellenfél: 4U
Műfaj: Glam rock
Téma: Ellenőrző

Krisz Rudi – Lyukasóra
Videó  Dalszöveg

 

II. FORDULÓ

Előadott dal: Bármit megtennék
Ellenfél: Kerozin
Műfaj: Gyerekdal
Téma: Mézes madzag

Krisz Rudi – Cukrosnéni
Dalszöveg

 

III. FORDULÓ

Előadott dal: Süket a telefon
Ellenfél: Inflagranti
Műfaj: Keleti népzene
Téma: Szintén zenész…

Krisz Rudi – Szumo Summárum
Videó  Dalszöveg

 

IV. FORDULÓ

Előadott dal: Vándor
Ellenfél: Dolly Roll
Műfaj: 80-as évek new wave
Téma: A pokol kapujában

Krisz Rudi – Gépszabadság
Videó  Dalszöveg

 

V. FORDULÓ

Előadott dal: Hej Dunáról
Ellenfél: Operett angyalai
Műfaj: Latin
Téma: Értem a tréfát, de nem szeretem

Krisz Rudi – Harlekínos
Dalszöveg

 

VI. FORDULÓ

Előadott dal: Take on me
Ellenfél: Fresh
Műfaj: Operett
Téma: Kiütés

Krisz Rudi – Aha Lujza
Videó  Dalszöveg

 

VII. FORDULÓ

Előadott dal: Bonita
Ellenfél: Évi
Műfaj: Külföldi tánczene
Téma: Túl a csúcson

Krisz Rudi – Táncdaráló fesztivál
Videó  Dalszöveg

 

VIII. FORDULÓ

Előadott dal: Twist and shout
Ellenfél: Sugarloaf
Műfaj: Grunge
Téma: Kóma

Krisz Rudi – Kómai vakáció
Videó

 

IX. FORDULÓ

Előadott dal: Hajnalban még a nap is más
Ellenfél: Náksi vs. Brunner feat. Myrtill
Műfaj: Rock and roll
Téma: Tele van a puttonyom

Krisz Rudi – Szia, szia, Hungária!
Videó  Dalszöveg

 

„B” csoport végeredmény:

B-csoport vegeredmeny

 

ÉLŐ ADÁS

Előadott dal: Singing in the rain
Ellenfél: NOX
Műfaj: Techno
Téma: Senki nem játszhat a saját műfajában

Krisz Rudi – Tuc-tucat zene
Videó

 

Az idézőjeles információk forrása: Dalnokok ligája Wikipédia